Színesceruzák

Szivárvány szeme olyan, mint a fényképezőgép optikája. Néz, néz , aztán
csodálkozva ráközelít. A távolságot is lehet érzékelni, ahogy csökken, majd
megállva, szinte magába szívja a látványt, mielőtt megörökítené. Meglepetésszerű,
alig érzékelhető változás a külsőmben, kissé meghökkenve, így nézett rám tegnap,
tekintetével letapogatva a szokatlan képet, amitől az ajándékát is elfelejtette odaadni.
Pedig ajándékot kapni jó.
Az első , amire emlékszem, egy nagy fehér,smaragdzöld szemű játékmacska volt,
két méteres, szeplőktől vidám ir fiatalember nyújtotta felém  - lehettem vagy 3 éves-
és emelt a magasba, mindkettőnket,  hogy a plafont is elértem.
Az egyik legszebbet apukámtól kaptam, 12 darabos színes ceruzakészlet, fémdobozban.
Álmaim ceruzáiból a színek szinte folytak kifelé, lágyan satírozták a papírt, festői képeket
hagyva maguk után. Ha minden óvatosságom ellenére kitört , vagy kopott lett a hegye és
faragni kellett, érezni lehetett a friss fenyőillatot .Ilyenkor kétségbeesve néztem az egyre
kisebb ceruzákat. Végül mind elfogyott és én külön-külön megsirattam az összes szint.
A legszomorúbb, egy titokban adott igazgyöngy fülbevaló , amit sértés lett volna nem
elfogadni, sértés lett volna valaha viselni, és már nincs kinek visszaadni.
Azóta sok ajándékot kaptam és adtam, a legutolsót tegnap Szivárványtól, megszépiítve
a búcsúzás pillanatait:
Ezt hoztad nekem? és csak most adod oda? - kérdeztem türelmetlenséget színlelve,
Ő csak nézett mindent tudón, mert már MOST OLYAN, amilyen én évtizedekkel később
is,  csak szeretnék lenni.