Kötéltánc

Az index fegyelmezett hangja, mint egy metronóm tagolta a perceket, ahogy
próbáltam besorolni a forgalomba. Mig arra vártam, hogy valamelyik autós
társamban felülkerekedjék az udvariasság és előzékenység, megakadt a szemem
a közelben lévő zebrán. Idős, nehezen mozgó nő, járókeretet tolva maga előtt
közeledett.Tétován, a babakocsiknak kialakitott, enyhén lejtős utat választotta.
1 - 2 lépés után a járókeret - istenem ilyet még nem is láttam - kerekei megindultak
lefelé . Lassan, nagyon lassan húzni kezdte a nénit maga után, akinek ez a csigatempó
is gyors volt, félt, hogy a járókeret lendületet kapva az autók elé rántja, ha el nem
engedi. Igyekezett visszahúzni és megállitani a gurulást ,  minden milliméterért
megharcolva. A lábai összekuszálódva, de kitámasztva, látszólagos kényes egyensúlyban.
Az idő - mint a feszült pillanatokban szokott- állóképbe merevedett.  Kétségbesve néztem
körül,  közelében senki, pár méterre lemaradva tőle, teljesen szétesett mozgású idős férfi
sietett a nő után.Kiabálni nem volt ereje, de én hallottam a néma sikolyt.  Ekkor az index
egy utolsó kattanással elhallgatott, jelt adva az időnek a folytatásra.
Szabad utat kaptam én  is, tovább sodort a forgalom. Nem tudom mi történt. Remélem.
Utólérték egymást és együtt sikeresen átjutottak a túloldalra.