Menthetetlenül dohányos maradok, míg élek.
Ezt a felismerést egy - olyan - piros színnek köszönhetem, ami emlékképek
megállíthatatlan sorát indította útjára......
Nem tudom, emlékeztek a mentolos szipkára?
Használatakor felizzott, mint az igazi cigaretták....
....bár már tíz éve nem dohányzom, most is összefut a nyál a számban, pedig
az csak gyerek játék volt. Hosszan időztem miatta a Lencsi bazár rácsokkal
védett ablakára tapadva.
Leginkább csak fagyira kértem egy- két forintot a szüleimtől és többnyire a sóvárgás
érzése maradt , mert ott lehetett kapni kerek nyalókát, aminek virág volt a közepén,
kacsintós pénztárcát, patronos pisztolyt, vetkőzős tollat, zsebtükröket mindenféle
formában, tálcányi szikrázó köves gyűrűt és nyakláncokat..... felsorolni is fájdalmas,
mennyi elérhetetlen kincset:))
Ezen elgondolkodva rájöttem arra is, mennyire meghatározó, ízlésformáló
életünkben a gyermekkor, de az már egy másik történet...
..még annyit...képtelen vagyok hosszú távon elviselni, ha össze van kötve a hajam,
ahogy gyermekkoromban is szétbontottam a bonyolult fonatokat, amit mamám
készített reggelente.
Éljenek a szabadon lógó, rendezetlen tincsek, megzabolázhatatlan fürtök!
Éljenek az érezni, örülni, játszani nem felejtő felnőttek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése