árnyékvilág

Lassan nem lesz kit olvasni, olyan sokan vagytok, akik bezárják, tovább állnak

szüneteltetik a blogjukat.

Megértem, hogyan jutottatok erre az elhatározásra, mert én is fontolgattam már

ezt a lépést, de akkor arra gondoltam, mit éreztem az első" bezárt ajtónál", aztán

még intenzívebben a következőknél.

Mert itt a blogvilágban, először minden olyan egyértelműnek, valósnak és hitelesnek

tűnik, persze sokat segít a képzeletünk. Ki lehet  Az, akinek ilyen remek gondolatai

vannak? és Ő, ezzel az utánozhatatlan stílussal? vagy Te, a rendkívül tájékozott?

Először szeretem a gondolatait, aztán meg  akarom ismerni?

Mindenki arra törekszik, hogy a legszebb képet rajzolja meg önmagáról, ahogyan a

mosolyalbumba soha nem kerülhet egy sírástól feldagadt arc, dühtől szikrázó

szempár, úgy a blogba is  a legválogatottabb gondolatok kerülnek csak.

Mégis, néha csalódunk és lehet, hogy nem is akartak félrevezetni, egyszerűen

többet láttunk valakiben, mert arra vágytunk.

De, hogyan lehet csalódni abban, akit soha nem láttunk reggel felkelni, nem

voltunk ott a szalagavatóján, nem ettünk a szülinapi  tortájából, nem hallottuk

hogyan beszél, ha telefonál , vagy káromkodik, ha mérges. Szóval, hogyan lehet

csalódni abban, akit nem ismerünk, még csak nem is láttunk és soha egy szót sem

váltottunk négyszemközt?