Ma majdnem elmentem nyaralni, aztán mégsem.
Így kerültem a manikűrösömhöz, akit a múlt héten már félig lemondtam.
Várnom kellett hát, leültem egy fotel szélére, mert tele volt valakinek a táskájával.
Unalmamban fogtam egy ott heverő újságot (nem emlékszem a nevére) és
megtudtam - sokadszorra- hogy Domján Edit és Széchy Pál milyen halálos
szerelemben éltek - haltak. Nem kötött le az olvasni való felálltam a fotelból
és összetapostam egy a földön heverő drága neoncsövet.
- Jaj kifizetem!
- Én tettem rossz helyre!
- Pedig igazából még rá sem léptem! (óóó)- és azon nyomban mintegy véletlenül -
megcsípett két szúnyog.
Végre sorra kerültem, az egyik kezemmel a fényre kötő lámpa alatt ültem,
amikor egy hatalmas rózsabogár rettentő csatazajjal berepült a nyitott ajtón
át az üzletbe, és egyenesen felém tartott.
- Jézusom - gondoltam - tavaly itt már megharapta a lódarázs a lábfejem - és
éreztem, hogy fölöttem dübörögve keresi a megfelelő leszállópályát.
Egyik kezem lekötve ( a lámpában), a másikon pépes massza.
- Segítség! Engem szeretnek a bogarak! - és Mónika beszaladt a partfisért,
majd a fejem fölött legyezgetve nem tudta eldönteni, üssön (a bogárra),
vagy csapjon (a fejemre).
Akkor már mindenki fetrengett a röhögéstől, még én is, pedig éppen kezdett
belegabalyodni a hajamba.
Végül szerencsésen megúsztam, a bogár kevésbé, Mónika rácsapta a kuka fedelét.
Távozáskor még levertem két porcelános tégelyt (nem törött el) és a papír törölköző
- esküszöm magától- is legurult , ki az utcára, fehér csíkot húzva maga után.
- Szerintetek ne mozduljak ma ki?- kérdeztem, és egyszerre kiáltották: deeeeee!
legalábbis az üzletből, minél hamarabb:)))2010. júl. 5. 15:49 | 41 komment
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése