Lányok, asszonyok

Irénke és Ella. Megtévesztésig hasonló külső és azonos lehetőségek, mégis a

legtávolabb egymástól. Irénkéből hiányzott valami, ami megvolt Ellában.

Mióta nem mosolygott? Mióta mérgezte irigység, érezte magát Ella árnyékában?

Ki tudja ?

A környezete ebből  persze semmit nem vett észre és az az igazság, hogy

Ella sem. Az őszinte, hirtelenül szókimondó Ella , nem feltételezett semmiféle

sandaságot.

A felületes szemlélő egy gyönyörű testvérpárt látott, akit alig tudtak egymástól

megkülönböztetni és ez gyakran bohózatba illő jeleneteket eredményezett.

Megtörtént, hogy Ellát cipővásárlás alkalmával , a meghökkent eladó kisasszony

így fogadta:

- De, hiszen a múlt héten vásárolt két pár cipőt Tanítókisasszony ! - persze

Irénke volt az, máskor fogadtak a ráérők arra, melyikük száll le a vonatról  és

olyan hangosan örültek, ha eltalálták, hogy az egész állomás visszhangzott, 

de a legkedvesebb az volt , amikor  így kiálltott  Ella után a postáskisasszony :

- Tanítónéasszony , befestette a haját? Reggel még ősz volt! - mert meg volt róla

győződve, hogy a korán őszülő Irénkét látja. 

Látszólag ilyen vidáman teltek a napok , múltak az évek. Ella sosem tudta meg.

Irénke  csak halála előtt beszélt róla, a titokról, amit eddig csak nagyon kevesen

tudtunk, hogy egész életében nagyapámba volt szerelmes.

Most értettem csak meg, miért örült annyira, mikor két Ellával töltött hét után,

- a család legnagyobb megrökönyödésére- Nagymama! - kiálltással szaladtam felé ...

-Hagyjátok, had mondja! - szólt szelíden és végre láttam mosolyogni őt.

 
 
2009. okt. 7. 15:42 | 9 komment
Kategóriák: Család
írta: La Paloma Negra