Gyanakodnom kellett volna a robbanásszerű virulás láttán.
Még nem látszik rajta a hanyatlás, de én megtudtam az igazat.
Jó, jó, nem titkolta, de szólhatott, jelezhetett volna.
Egy elejtett megjegyzés nyitotta fel a szememet.
Kérdés volt inkább, ami ahogy kipottyant, megfagyott a levegőben:
- Jövőre is ültessek ilyet?
Micsoda? Jövőre? hát nem addig él, míg remél? amig öntözöm naponta többször?
Egy nyár? Három színpompás hónap és kész?
Mennyit dédelgettem, becézgettem, beszélgettem, különösen a középső négy
bokorral, akik satnya levélkékből feltámadva mára utolérték a többieket?
Vége ! Becsapva érzem magam !
Nem akarom végigasszisztálni az elmúlást és újrakezdést !
Ezt a természet nem nekem, hanem Sziszifusznak találta ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése