Lacika félelmetes vadász hírében áll. Azt beszélik napi fejadagja három
pele kiterítve a küszöb elé. Hőstetteiről az ajtófélfába karmolt rovátkák
tudnának hosszabban mesélni.
A rettenthetetlen hős, az éjszaka kalandjaitól kimerülve, az igazak álmát
aludta a fotelben, amikor megérkeztem. Természetesen mellé telepedtem
le, majd az ölembe vettem, amit álmából felriadva morcosan vett tudomásul
és rövid időn belül sértődötten elvonult, majd elterült a szőnyegen, alkalmat
adva arra, hogy megcsodáljam őt.
Láttam már fényképet róla, de a valóságban sokkal elragadóbb, büszke
zöld tekintetével, szürke bundájával, amit rózsaszínben játszó, krémszínű
csíkok tarkítanak. Szőre rövid, tömör, selymes, alkata pumára emlékeztet,
járása ruganyos.
Tudtomra adta, meg kell őt nyernem, magamhoz édesgetnem.
Hallottam, hogy kihasználva a vendégjárás okozta átmeneti figyelmetlenséget,
felugrott az asztalra és megszerzett egy tepertős pogácsát - nyilván testgyakorlás
céljából - ezért én is azzal kínáltam. Udvariasan beleharapott, majd elfordult és
kivonult a teraszra napozni. Itt készítettem róla pár fotót, amit profi modellek
unott egykedvűségével fogadott. Kezdtem kétségbe esni, amikor Junik sietett
segítségemre, mintegy véletlenül megbotlott Lacikában, akit ebből a sokkból
kimenekíthettem. Ekkor megtörtént a nagy egymásra találás, amit csak Sztrapacska
(kutyus) Zsuzsi és a kecskék megjelenése tudott ideig - óráig megbontani.
Jó társaságban repül az idő, s mikor eljött a búcsúzás ideje, Lacika szemérmesen
félrevonult, annyira, hogy nem találtam , ahogy Junikot sem. Visszaszaladtam, hogy
elköszönjek tőlük, ekkor a sötétből hirtelen előugrott - ki tudja mióta várt lesben-
a legrémisztőbb vadászugrásával megközelített, hogy alig bírtam nevetés nélkül
Lacikától egy puszival elbúcsúzni.
2009. szept. 15. 9:09 | 21 komment
Kategóriák: találkozás
írta: La Paloma Negra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése