-Legyen könnyű álmod- irtam, azt gondolva, hogy a lehető legszebb útravalót küldöm.
-Könnyű? Inkább álom mentes, az pihentetőbb - válaszolta.
Valóban félelmetes, álmainkban mennyire kiszolgáltatottak vagyunk saját elménknek,
vágyainknak, félelmeinknek. Minden este kilépni testünk rabságából , át az álmok
birodalmába sokszor nagy merészségnek tűnik.
Ki ne ébredt volna saját sikolyára, sirva , rémálmoktól elgyötörten?
Máskor kipihenten, újjászületve , ha eljutott csodaországba?
Olyanok az álmaink, ahogy élünk? vagy Éljünk úgy mint álmainkban?
Igy vagy úgy, az álmok jönnek és a néhány felejthetetlen élmény miatt,
nem mondanék le róluk soha, mert előfordulhat, hogy mint egy film pereg le előtted,
egy boldog végjáték és a főszereplője akár Te is lehetnél, valahogy igy.....
 <<<<<>>>>

A személyzet a repülő ajtajában gyakorlottan mosolyog. A stewardess, 30 kiló

lapvékony szépség, félek kikerülni, hátha attól eltűnik, férfi párja mellette szinte

életszerű, súrolom a karommal, ahogy transzban a helyemre lépkedek, a gép végébe,

egy kerozin felhő kellős közepébe. Állapotomon ez tovább nem ront és el nem tudom

képzelni mi vett rá. hogy rettegésem legyőzve, most ide leüljek.

Kérdései, hogy mikor találkozunk, egyre sürgetőbbé váltak. Nem tudtam nemet mondani,

felőrölte az ellenállásomat. Most itt ülök a zöld ruhámban, a kedvenc zöld cipőmben.

Vajon Ő a burgundi - vörös öltönyében vár, ahogy megbeszéltük? Megérzi, hogy a zöld

ruha alatt rajtam is vörös van? Megismer -e rögtön? és én? és a felhők fölött elképzelem,

ahogy a reptéren taxiba ülünk egymás kezét fogva, ahol alig várjuk, hogy az ólomüveggel

diszitett párizsi lakásnál kiszálljunk, hogy párosával véve a lépcsőfokokat felrohanjunk,

a amikor a remegő kézzel kinyitott zár beenged,az ajtónak támaszkodva, tekintetünkkel

egymásba fonódva, végre megizleljük egymást és a zöld ruha egy mozdulattal hullik alá.....