Az iskola kazánházában született. Mire megismertem, már kinőtte a
kölyökállatok mágneses vonzását. Fekete - fehér - a szénportól szürke-
zöld szemű macska volt, orra és talpa rózsaszín. Születési helye, meghatározta
nevét, Kormos, Kormika. Szál fűzfavesszővel csalogattam magamhoz és
játszottam vele órákig. Mindenkié és senkié volt, sokszor hazavittem. Vele
megtapasztaltam, hogy a macskák nem szeretnek fürdeni, rettegve menekülnek
a hajszárító elől, ki nem állhatják, ha csengőt kötnek a farkukra és feláll a szőr
a hátukon, ha visszafelé simogatják őket. Alvás előtti állapotban, tele pocakkal
kedvelik a fésülgetést és szívesen eltöltenek néhány órácskát babaruhában, de
a mozgó babakocsiban felriadva olykor rájuk tör a tengeri betegség.
Elbűvölt ez a mini, szelíd ragadozó, a feszes izomzaton csillogó puha bunda.
Szerettem, ha anyját odaképzelve dagasztva dorombolt és megnyugtatott, ha
láttam összegömbölyödve aludni.
Egy napon, hiába hívtam, nem jött többé. Akkor még nem tudtam, hogy ez amolyan
macskaszokás, átlényegülni egy másik dimenzióba, biztosítva a folytonosságot ,
helyt adva a következőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése