egyemmeg

Állok a kapuban, előttem egy tipp- top világoskék suzuki, nem tudok kihajtani.

Kiszállok az autóból, bemegyek a közeli gyógyszertárba.

- Sziasztok! Nem tudjátok véletlenül, kié az a világoskék suzuki a kapuban?

Elállja az utat.- mondom.

A gyógyszertárban az eladókon kívül, két fiatalabb nő és egy idős néni várakozik.

Senki nem szól semmit.

Kiballagok, nem sietek, mert lehet, hogy órákat kell várnom, ha esetleg az autó

tulajdonosa ügyet intéz, nagybevásárol, szemészetre megy, várja a déli harangszót,

vagy az iskolából utcán átrohanó gyermekét, hogy a gyakorlatban tanítsa meg a

KRESZ alapjaira. Miközben azon gondolkodom, hogyan szabadulhatnék szorult

helyzetemből, egyszer csak, a gyógyszertárban látott apró nénike áll előttem,

kétségbe esve, sápadtan, zihálva.

- A nénié az autó?- kérdem ámulva.

- Nagyon rosszul vagyok, műtöttek, a rendelőben hagytam a botom.- válaszolja.

- Értem! - és már fordulok is, megyek a botért.

A rendelőben azonban nincs a  bot, annál inkább a néni kezében, éppen felém

integet vele, hallom messziről.

- Jaj, a gyógyszertárban hagytam.- mondja a botot lengetve, majd fürgén bepattan a

világoskék suzukiba