Mindig izgalmas az a pillanat, mikor egy ajtó kinyílik és ez befolyással
lesz a következő percekre, órákra. Ezt a feszültséggel teli várakozást
éltem át , mikor Szabó Magda Az ajtó című regényét kézbe vettem és
le sem tettem, míg a végére nem értem. Minden fejezet újabb zárba
illesztette a kulcsot, egészen az utolsóig.
Régen volt, alig emlékszem a részletekre, csak az érzésre, amit ez a
remekmű bennem keltett. Nem is kívántam újra olvasni, ahogy a
számomra nagy hatású összes könyvet, csak egyszer olvastam el.
Váratlanul ért a film, olyannyira, hogy nem is gondolkodtam azon,
mi lesz, ha nem egyezik majd az általam elképzeltekkel. Nem haboztam
jegyet venni rá.
Első gondolatom az volt, "művészi," aztán "ez annyira magyar",
mégis "nemzetközi" és " nem ilyennek képzeltem", hiányzik valami
megfoghatatlan, varázslat, az elválaszthatatlan kapocs író és olvasó
között.
Nem a rendezőn, a szereplőkön múlott, nem is Szabó Magdán.
Azt hiszem Emerenc keze van a dologban:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése