Egyedül az úton, hogy előttem jártak rajta, hosszú féknyomok tanúsítják.
A Vértes ködszoknyában, bokáján csillan a napfény, olykor megbicsaklik.
Ilyen kritikus szemmel sosem néztem még a szezont, divatszínek vonulását,
a természet közelről...mégis tetszik... ez a mindenre ráülő rongy- barna, amiből
olykor kikandikálnak a fáradt sárgák, rikító narancsok, kékülő bordók, mocsár-
zöldek.
Bizony az idei ősz, hosszú, napsütéses óráival az időn is túltesz.
A kereszteződést hazafelé, majdnem elvétem, lassan mozdulok, ahogy a
gondolataim, nincs miért kapkodni, minden ugyanaz lesz, a biztonság édes
melege ölelget, fogja és vezeti a kezemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése