avoir un blue

Utált már a tv elé ülni, moziba menni, könyvet, verset olvasni, mert minden

történet alapja  egy szerelmi három vagy sokszög.

Vígjátéknak álcázva vagy drámai köntösben, a féltékenység.

Megalázottság, túlfűtött érzelmek, megszállottság, fondorlatok, játszmák.

Nem értette a féltékenység természetét, szemlélőként inkább mulatott rajta,

míg egy napon, megtapasztalta, milyen, amikor a gyomrába mar.

Abban a pillanatban átment a bekamerázott kereszteződésben, piros lámpánál

és egy hét múlva viszontlátta magát egy fényképen és tájékoztatták arról is,

mennyibe fog kerülni ez a kis botlás, hiába, mindennek ára van....

Így kezdődött, az ördögi kör amiből nehéz kilépni, kitörni...

Soha nem gondolta volna, hogy milyen szenvedélyes, végletes,  érzelmek lakoznak

benne, gondolatait, tetteit egy brazil szappanopera forgatókönyv írói is

megirigyelhették volna. A valóságnál tökéletesebb rendező, azonban nem létezik,

ahogyan jó megoldás sem.

Mindent tudni akart , a bizonyosság örvényként húzta le, fuldoklott, de a kíváncsiság

nem hagyta nyugodni. Úgy érezte, nem élhet úgy, hogy egy sötétben lapuló árny

figyeli botladozásait.

A becsapottság, cserben hagyás, bizalom vesztés gyászos érzései bénulttá tették

lelkileg és testileg.

Mintha meghalt volna, valaki nélkülözhetetlen.

Ambivalens (ellentétes) érzések váltották egymást, féltés- taszítás, szerelem-

gyűlölet, megértés- elutasítás...és velük együtt szívébe költözött a kétely, félelem harag
és kiszolgáltatottság.

Mi a jobb? Tudni vagy nem tudni?(ez a két kérdés zakatolt az  agyában felváltva...)

Na ugye?