Pénteken átmeneti kabátban érkeztem a fodrászomhoz és a hét eleji sarat
törölgettem a cipőm sarkáról. Az esernyőt sarokba állítottam és megkezdtem
a várakozást.
- Ennyi esőt, mint az utóbbi hetekben, legutóbb a Száz év magányban láttam
(lelki szemeimmel), félő volt, hogy nálunk is megjelennek a falon a csigák és
rizst ültethetek a nappaliban.- gondoltam miközben kezembe vettem a Marie
Clarie májusi példányát. Gyorsan értem a végére, a receptekhez és kívántam
meg akkor, ott a tonhalsalátát.
Már aznap este érezni lehetett az enyhülést, szórt esőben értem a piros lámpás
kereszteződéshez és csúsztam át rajta majdnem. Egy buszmegállónyi várakozó
nézett rám szemrehányón, miközben két métert visszatolattam, a megindult
forgalomból kihátrálva. Sikerült bevásárolnom a salátához valókat, de a jó idő
és mediterrán hangulat csak ma kerített hatalmába.
Itthon találtam ezeket a (tavalyi?) rákokat, a fagyi somlói galuskás carte d'or és
vele kezdtem az ebédet, mert a fényképezés alatt erősen olvadni kezdett.
Most iszom egy kávét tejszínhabbal, kilakkozom a körmeimet és amíg szárítom
a napon, tanulok. (persze, hogy franciát)
2010. jún. 6. 13:03 | 40 komment
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése