péntek délután

A békés kisváros főterén az iskolaigazgató lelkesítő beszédet olvas fel.

A hallgatóság ásítozik, három nő egyszerre néz az ég felé, ugyanazt kívánják.

A szelídkék égbolt hirtelen beborul, dörög és villámlik, kövér esőcseppek záporoznak,

zuhogva ostorozzák szét a jámbor tömeget......hányszor láttam eddig a pillanatig

a filmet, Az estwicki boszorkányokat. Tudtam, hogy John Updike regényéből készült,

olvastam a parádés szereposztást és azt is miről szól, eddig azonban mindig csak

a film első kockáit néztem meg, majd unottan fordultam el.....most...

Meglepett a szatirikus hangvétel, szürreális képsorok és örök igazságok melyek a

férfi és nő kapcsolatát jellemzik.Lenyűgözött a film, amit pikánsan fűszerezett a

párbeszéd barátnőm és köztem:

- Mindnek azt mondja, amit hallani akar.

- Amíg a kedve szerint alakulnak a dolgok, nincs semmi baj.

- Mindegyiket a maga gyengéjével bántja.

- Milyen szép ez a Nicholson!

- Hiába, az ördög már csak ilyen, mindig a legszebbekbe bújik.

- Miért szeretjük őket mégis?

- Mosolyogj, akkor nem zuhansz le!

- Ó, már megint cseresznyét esznek!

- Mindenkit csak a saját eszközeivel lehet legyőzni!

- Gyönyörű ez a három kisbaba!

2010. ápr. 10. 16:45 | 10 komment
Kategóriák: napló, Barátnők
írta: La Paloma Negra