valójában

. . .  nem történt semmi tegnap, a hét utolsó napja,  lustálkodás, feltöltődés . . .

Szivárvány egész nap beszámolót készít, ül a számítógép előtt, Tiger nem találja a

helyét, olvasom a leveleimet, egyszercsak a monitoron előugrik a reklám, nem Csernus

doktor, nem is, a számomra egyszer legfontosabb férfi, akit egészen addig máshonnan

ismertem, hanem a következő szöveg:

-"A csábítástól csak úgy szabadulhatunk meg, ha engedünk neki" - Oscar Wilde

-olvasom hangosan . . .

- tényleg, nekem először a csoki jutott az eszembe - szól felnézve a könyvből Szivárvány,

Tiger ezalatt kihasználva a pillanatnyi szünetet, csetel a haverjaival, fülében fejhallgató

- nekem nem . . .  a csoki - mondom elmerengve és Paloma Blanka ajánlásával

felhangosítom  Szakcsi  - Lakatost

- ugye milyen szép? - kérdezem , Szivárvány élénken bólint, hagyom tanulni gondolom

és meglátogatom Marlenkát, akinek egyszer azt írtam, csak az tud megbántani, aki ismer,

a többi nem számít, köszönöm, de nem így van válaszolta, mert tudta, hogy vígasztalni

akartam és én is tudom, hogy nem így van, mert reggel óta bánt, hogy vannak olyan

emberek, akik nem értenek a finom jelzésekből és el kell menni  a végletekig, hogy  én

szégyellem magam a végén?  mire idáig jutok gondolatban, Tiger és Szivárvány

összevesznek, szerelmesek, ha civakodnak, jobb abból kimaradni és főzök egy teát.

Tovább lapozgatva a neten, Tinkmaránál ruhákat próbálgatok , majd Hawah kedves

önvallomása késztet mosolyra, Vénember a családjának örül . . .

és újra az ugróreklám, fájdalmas gombócok a torkomban, szétmorzsolt könnyek,

a szerelmesek ismét nevetnek . . . minden rendben lesz, még ebéd előtt , mintha csak

megérezte, minha csak tudta volna, egy született diplomata siet a segítségemre . . .