szürrealizmus
Megérkezem a Montmartre-ra. Szivemből átteszlek a zsebembe, hogy
néha megérintselek. A lépcső felfelé a körhintához vezet, korán érkezem,
üresen áll. Megsimogatom a fehér ló fejét, ő bánatosan néz utánam, ahogy
haladok a festők tere felé. Ismerős arcok, képek, nem állok meg gyönyörködni,
elfordulok a Dali Múzeum felé. Újra lépcsők, egyre sürgetőbb érzés kerit hatalmába.
Alice bronz szobrára épp csak sietősen rápillantok és ott lent, a hologramok között,
a tigris arcából egyszercsak Te nézel rám vissza. Végre megtaláltalak, boldogan nyúlok
a zsebembe, de már ott sem vagy. Ekkor lerogyok a siró szájat formázó, vörös kanapéra.
<
Legjobban gyaloglás közben szeretek gondolkodni. Most, ahogy lépteim
ritmusára a hosszú ezüst elefántlábak ringatóznak jobbra - balra a
nyakláncomon, Figueras jut eszembe. A tojások, az elfolyt idő. Az áttűnések
nagymestere, aki az őrület és normalitás határán, a születés és halál közti
úton, megszállottan kereste az örök ifjúság és átlényegülés titkát.
Kategóriák: Áttűnések
írta: La Paloma Negra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése