Örökre

Sokan kérdezték, mit szeretek benne .... Ha Maja belekezdett valamibe, tökéletesen csinálta és ezt mindenkitől el is várta. Így született, szó szerint, bele adott apait - anyait. DÍjnyertes alomból hoztuk haza, Angyalföldi Gráf Szerénke ? néven. Az elszakadást a szülői háztól két nap - két átsiratott keserves éjszaka követte. Harmadnapra B.-t választotta, engem levegőnek nézve- egy 6 hetes, tenyérnyi, törékeny, fehér lánycica öntudatával - beleült az ölébe. Csakhogy ez a szállás átmenetinek bizonyult, hamarosan ketten maradtunk. Így kellett beérnie velem és lettem féktelen imádatának egyetlen tárgya, kisajátított és birtokolt. Mikor először hosszabb időre magára hagytam - gondozásával megbízott mamám legnagyobb rémületére-napokig nem evett és nem hagyta el a szekrényt, ahová bánatában beköltözött. Legközelebb mérges - csalódottságában lekaparta a tapétát 3 négyzetméteren. A legyet röptében elkapta, a kilincsre ugorva lehúzta azt és kinyitotta az ajtót, a csapból ivott és imádott a kádban halászni és vadászni, leginkább a lábamra fürdéskor.Az eldobott tárgyakat, akár a kutyák, boldogan visszahozta.Rendkívüli ugrótechnikával helyből 2 métert is képes volt ugrani, lendületből a többszörösét, faltól - falig, szinte repülve .Várt minden nap , mikor megérkeztem így ugrott a nyakamba és hatalmas szűnni nem akaró puszikkal üdvözölt.Ezt tette másokkal is, ugrott...... aztán karmolt és harapott. Érthető, hogy tisztelték, csodálták, de kevesen szerették, inkább féltek tőle. Természetesen rögtön megérezte az unszínpátiát, ilyenkor a gyanútlan látogató ölébe telepedett és nézett rá kék emberszemével inkább fenyegetőn, mint kedvesen. Együtt voltunk jóban - rosszban. Nem készült semmiféle időutazásra, mégis...... Történt valami, amit soha nem bocsátok meg magamnak.